Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fiala János -Interjú

2011.10.31

Fiala János: "Én nem tudok békességben élni" - Szily Nóra interjúja

2011. 10. 21., 20:13Szily Nóra
 

Íme, új könyve - a KUSS! Persze nem fogja be a száját. Sok mindent és mindenkit megmutat - leleplezően.

Fotó: Szabó Balázs
Kattints a képre a galériáért!


Néha nem jut eszedbe, hogy mi az ára annak, hogy folyamatosan kritizálsz, és megmondóember lettél?

Nem. 99 százalékban igazam van.

De ebben hogy lehetsz ennyire biztos?

Visszaigazol az élet.

Olvasva a könyved azon gondolkoztam, hogy na, egy biztos: a Fiala nem kussol.

Már nem, de nagyon sokáig igen.

Meddig?

A magánéletemben a mostani barátnőm megjelenéséig, a munkámban körülbelül 10 éve nem, ami szoros összefüggésben van a műsorommal, a Keljfeljancsival. Perektől, politikai támadásoktól azonban még sokáig meg tudtam ijedni. A Franka, a Sickratman projekt, a Hajrá MSZP! ma már csak emléke hajdanvolt nyilvános máglyáimnak, ahol megégettek. Kevesen álltak mellém. Egyszerűbb volt meghurcolni kicsinyes politikai számításból. Nem kértek tőlem bocsánatot.

De az ijedtség érzése már elmúlt?

Az egzisztenciádat, a szabadságodat félted - ebben a sorrendben, sajnos, bár fordítva lenne! -, de a szád attól még kinyithatod. Ösztönösen szabadul ki a kuss.

Ez most már a harmadik könyved, és felvetődött bennem, hogy mi motivált inkább: hogy kiírd magadból a dolgokat, vagy hogy olvassák?

Egy harmadik ok az igaz. Gyáva voltam ahhoz, hogy megírjam a Riportert, ami egy velem egykorú férfiról szólt volna, aki a szó szoros értelmében beköltözik a munkahelyére. A rádióba. Lusta voltam megírni.
 

Tipp! Ördög Nóra, ahogyan még sohasem láttad! Kattints a galériáért!



Ha a könyveidet sorba rakjuk, az írásuk önterápiát is jelentett?

Alapvetően egy dologban: gyerekkorom óta író szerettem volna lenni.

Végül is teljesült az álom?

Nem teljesült be. A könyveim irodalmi jelentősége csekély. A legutóbbi is csak egy szómementó. Egy nem létező műfaj: konyha-politizálás, regény, fiction, nonfiction. Egy kutyulék. Egy turmix, amibe szinte válogatás nélkül beleadtam magam. Hogy fogyasztható-e, majd kiderül, ahogy otthon mondták: a vallatásnál...

És közben nem jutott eszedbe, hogy már megint piszkálsz? Olyanokat, akiket sokan tisztelnek.

Az a rész most is a leghosszabb, de ennél is hosszabb kellett volna, hogy legyen - és nem piszkálás.

Mi? Bálványok ledöntése?

Nekem alapvető élmény volt Popper Pétert megismerni. A pszichológusom kollégája volt a gyerekklinikán. Harminc évvel később azzal szembesülni, hogy életművét, a pulóvert visszagombolyítaná fonallá, nézhetetlen volt. Elkezdett arról beszélni, hogy felesleges a foglalkozása, hogy mást kellett volna csinálnia. Mintha Shakespeare, arra való hivatkozással, hogy szerinte rossz író, égetni kezdte volna a regényeit, ami előhozta belőlem a Mucius Scaevolát, és kikapkodtam a maradványokat a tűzből. Én csak azzal tudtam megmenteni - magamnak - Poppert, hogy elmenekültem.
 

Szólj bele: Féltékenység - önzés vagy szeretet?





Fotó: Szabó Balázs
Még több kép a galériában!

Popperre utalsz... Tudható, hogy 30 éven át kerestél effajta kapaszkodót, segítséget, amit ő is képviselt, nevezetesen a pszichológiát, pszichiátriát. Miért kell még mindig?

Szerviz. Azt kérdezed, hogy a rengeteg konfliktusomat hogyan bírom. Emésztek, ahogy kimegy az ember WC-re evés után, én meg kibeszélem magamból a kétségeimet. A bizonytalanság e tekintetben nem a magabiztosság ellentéte. Vannak kétségeim, azokkal naponta meg kell küzdeni. Ebben segít.

Azt mondtad egyszer, hogy 47 éves voltál, amikor felnőttél. Miben más az élet azóta?

Bizonyos szempontból unalmasabb lett, más szempontból meg izgalmasabb. Azért Ranschburgnak az a mondata nagyon fejbe csapott, amit 17 éves koromban mondott, hogy a foglalkozása által színes és gondterhelt emberekből szürke kiegyensúlyozottakat csinál.

Ehhez képest te megmaradtál színes problémásnak?

Biztos, hogy vesztettem a színeimből. Azt a játékot meg nem lehet eljátszani, hogy a mostani énemmel milyen életet élhetnék 30 évvel ezelőtt. Pedig sokszor bennem van a kísértés. Sajnálom az időt, amit helykereséssel töltöttem, ami egyébként most is folyik. Intenzíven kerestem, és intenzíven nem leltem. Nem találtam meg az Édent, de már nem keresem annyira intenzíven, mert ma már többé-kevésbé tudom, hogy futóhomok vagyok.

De megértetted most már így 54 éves korodra, hogy miért lettél ilyen?

Teljesen.
 

Tipp! Exkluzív képek a kiesett Cristofel otthonából! Kattints a galériáért!



Megírtad, hogy nem szerettek jól a szüleid. Miben?

Ezt nagyon nehéz jól elmesélni. Elmondva kimondottan gejl, hogy azt hiszem, a melegség hiányzott alapvetően. Én rettegek, hogy mikor mondja a lányom, hogy nem akar többé velem aludni. Akkor is, ha legutóbb azt mondta, hogy úgyis majd én döntök. Amire persze azt válaszoltam, hogy én sosem mondok ilyet. Pontosan emlékszem, mikor vesztem össze az anyjával, amikor még együtt laktunk, és egy szobába kerültem a féléves lányommal, aki reggelente fölállva az ágyában rázta a korlátot. Fogtam magam, és magam mellé fektettem. Azóta, ha kell, összetolunk két rekamiét.

Te sose aludtál az édesanyáddal?

Nagyon keveset. Egyedül élek, bár van barátnőm. A szervezés miatt alszom nála, de persze nem külön kanapén.

Mert? Nem tanultad meg az együttélés képességét?

Nem.  A "szeretés" már megy egy kicsit, de a teljes odaadás még nem. Van úgy, hogy pánikszerűen rám tör az egyedüllét vágya, aminek engedni kell, egyébként megbolondulok. Persze, tudom, hogy nem mondhatom a nőmnek, hogy most menj haza, miközben sokszor rossz egyedül. Nagyon magányos tudok lenni.

De a mérlegelésnél mégis miért ezt választottad?

Nem volt másnak esélye.
 

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



Fotó: Szabó Balázs
Kattints a képre a galériáért!


Az is eszembe jutott, hogy vajon nem jut-e el az ember felnőtt korára oda, hogy nem fogalmaz ilyen keményen a szüleiről, a szüleinek, mint ahogy te teszed a könyveidben is. Tehát, hogy eljön az a kor, amikor elfogadjuk azt a puttonyt, amit kaptunk, és már nem akarjuk bántani a mamát.

Nem. Nem a mamám bántom. Pech, hogy írok. Egész életemben vívtam anyámmal. A közelmúltban hagytam abba. Felnőttem. Eleresztettem. Legyen önálló! Ne szívja a véremet. Ezek nem szép mondatok, de igazak. Én így élem meg.

Ilyen mondatoktól sem óvod meg őt?

A munkámmal azt üzenem az embereknek, hogy legyenek szabadok és függetlenek, amennyire csak lehet. Az anyámmal való kapcsolatommal pedig azt kürtölöm világgá, hogy a család is csak annyiban kötelező, amennyiben nem nagyon terhes, beleértve, hogy persze vannak kötelezettségek. Egy anya nem nélkülözhet, nem maradhat gondozatlanul, ha szükséges, ápolni kell, de arra nem lehet senkit sem utasítani, hogy szeressen. A magam módján szeretem. Az anyámnak köszönhetem, hogy intuitív vagyok. Kevés negatív érzelem van már irányába bennem, de ehhez le kellett válnom róla. Másfelől meg ennek a "szeretetlenségnek" köszönhetem az érzékenységemet, amitől akkor is empatikus vagyok, ha nem ennek megfelelően cselekszem.
 
Hát sőt! Sokszor nem. Mondjuk így.

Sokat változtam. Öreg kutyaként tanultam kunsztokat. Az élet sok dologban visszaigazolt. Azért félek a haláltól egyebek közt, mert sosem éltem olyan kiegyensúlyozottan, mint most, de ha azt kérdeznéd, hogy boldog vagyok-e, azt a szót képtelen lennék kimondani...

Volt olyan, amikor ki tudtad?

Nem, de sosem voltam közelebb hozzá.

Mert a boldogság neked mit jelent?

Valami egészen furcsa szimbiózisban élni a világgal. Vitorlásként "együttműködni" a széllel és fordítva. Mert megérdemled, mint ahogy azt a kozmetikai reklámban mondják. Hol szél vagyok, hol vitorlás, hol utas, hol Balaton. Vagy egyszerre. Ott is vagyok, meg látom felülről az égből, és alulról, mint a halak. Lélekről lélekre vándorlok. Tárgyból élőlénybe váltok, beszélem a nyelvüket, értem őket, amiért ők hozzám fordulnak. Mesélek valamit. A múltkor kaptam egy hétre egy luxus kabriót. A tökéletesség azt szülte, hogy mindenben az autó színvonalát kerestem. Azt a minőséget! Miután tudtam, hogy reménytelen, ezért nagyon nyugodtan huppantam vissza a saját autómba, ami olyan jellegtelen, hogy sokszor simán elmegyek mellette az utcán, de kiszolgál. Egyszer Kieselbach Tamás egy tévéfelvétel után, este, séta közben rugdosni kezdte a kiálló utcaköveket a Thököly úton - utálta a rendetlenséget, az elhanyagoltságot -, egy olyan tisztára suvickolt cipőben, amiről ordított a drágaság. Azt ránézésre meg lehetett állapítani. Ezt élem meg én is. Ezt az elegánstalanságot.

Fotó: Szabó Balázs
Kattints a galériáért!


És jársz a kövekkel teli külön utadon...

A külön utakat magamnak köszönhetem. Ezt akartam, és sikerült. Egy szörnyű következmény. Ha vissza akarnék menni a kitaposott útra, ahol a többiek járnak, nem biztos, hogy megengedné az Isten.

Visszamennél?

Néha igen. Mondok egy példát. Sosem voltam közösségi ember, csak szerettem volna az lenni, de közösségben éltem. Nem voltam magántanuló, voltam katona, egyetemre jártam, és hosszú ideig azért voltak kollégáim a Magyar Rádióban. Az életemmel izoláltam magam, ezt látva a megmaradt hidak zömét is felhúzták előttem. Ma már nincsenek munkatársaim, főnökeim. Egyedül maradtam. Egy óceán vagyok szigetekkel. Sokszor hiányzik a közösség.

Akkor miért nem tettél érte?

Nem hívnak. Én meg nem akarok olyan klub tagja lenni, amelyik nem szívesen lát a sorában. Ez egy nagy hiányérzet. Szívesen irányítanék stábokat. Persze ott, ahol igény van rá. Tanítanék, ami szintén a konfliktusaim okán szűnt meg. Mit tehettem? Tudomásul vettem.

Ahhoz képest, hogy mindig azt mondod magadról, hogy szorongó voltál, végül is nem lettél konfliktuskerülő.

Ez érdekes. A dinamika fontos. Akció, reakció. Vörös szín és a bika. Lányok és a lépcsőn való lelökés. 25 213 női áldozat után tanultam meg a leckét. Hogy nem így kell.

Otthonról nem kaptál férfimintát?

Nem, és ez megint fontos. A hiányt pedig erőszakkal pótoltam. Nem adtam időt. Nem tanultam meg otthon, ahol nekem abban a pillanatban kellett elismernem, hogy a szüleimnek van igaza, amikor ők akarták, miközben az én érdekemre hivatkoztak. Sosem várták ki, hogy magamtól jöjjek rá a dolgok nyitjára.
 

Tipp! Levetkőzött a szexi énekesnő! Kattints a galériáért! (18+)



Kikkel érzed jól magad?

A lányommal, a barátnőmmel és magammal, ha a stúdióban vagyok.

Éled 10 éve ezt a független létet, egyedül. Mi inspirál még?

Szerelmes vagyok a munkámba. Nekem a stúdió világa és az éteri lét tökéletes. Már-már perfekció hihetetlen lelki erekcióval. Úton-útfélen leszólítanak. A Széll Kálmán téren kiszólt egy Jeepből egy nő, hogy igaza van. Néztem, hogy kihez beszél. Azt mondta, hogy hozzám. Kérdem, miben van igazam? Mondta, mindenben! Megváltóra várnak, de csak engem találnak, hát belém vetik a bizalmukat, mert azt hiszik, hogy tudok tenni értük. Hogy ne olyan legyen az életük, mint amilyen. Elmondják a bajukat, miközben nem mindenkin tudok segíteni, de a felkészítésben attól még jeleskedhetek, és nagyon sokszor és sokan hivatkoznak arra, hogy valaminek a kapcsán az eszükbe jutok, mintha valamit mondtam volna. Látva a korosztályos társaimat, csak kopogok, mivel a 75 százalékuknál szerencsésebb vagyok.

Mivel vagy szerencsésebb?

Hogy életben maradtam ezzel a mentalitással.

Miközben a külső szemlélő azt hinné, hogy 94-ben a negyedik legismertebb rádiósból egy kis szigettulajdonossá váltál, aki tán másként is lehetett volna emblematikus figurája a médiának.

De így is az vagyok, nem számít a méret. Nekem ez jutott. Én ezt a sorsot alakítottam ki. Az árbockosárból jelentő matróz és a megmondó ember sziámi ikerpárja nem vágyik kitüntetésre, csak arra, hogy ne szűnjön meg a munkám, miközben a rádiómat az imádság tartja egybe. Nem a korosztályomnak megfelelő életet élek. Nem vagyok öreg, nem vagyok fiatal. Kortalan vagyok. Senkihez sem tartozom. Egy /nyelv/területileg behatárolt futóhomok vagyok, de az akartam lenni, hát nem panaszkodom. Gyáva voltam, hogy nincs több gyerekem, hogy nem voltam többször házas. Gyávaság, hogy nem próbáltam olyan életet élni - bárhol -, aminek csak pici része lehetett volna az a luxusautó, amiről már beszéltem. A velem szembejövő kalandok és kihívások zöme elől - a munkámat leszámítva - kitértem.

Fotó: Szabó Balázs
A képre kattintva galéria nyílik!


De ha tudod, hogy gyáva voltál, miért nem változtatsz? Miért nem nősülsz meg? Miért nem vállalsz még egy gyereket?

Erre nem tudok jól válaszolni.

Amúgy békességben vagy most önmagaddal?

Én nem tudok békességben élni, de tudok úgy hasadni, amivel egy atomerőművet lehet hajtani. Zárt egység, ami a konfliktusaival szül energiát. Sokszor eszembe jut, hogy abbahagyom az egészet, de elképzelésem sincs, hogy akkor mit csinálnék. Mit csinál a szél, ha nem fúj? Talán nem bánom meg, ha elmondom, hogy éjszakánként, ha egyedül vagyok, bevárom a 11 órát, amikor a pornócsatornák kezdenek. Nekem sosem volt kiegyensúlyozottabb nemi életem, mint most. Ráadásul életemben először hűséges is vagyok. A barátnőmet csak pornócsatornákkal csaltam meg. Iszonyatos mennyiségű elfojtás van bennem: érzelem, energia, ami, mint a Vezúv vagy az Etna kitör. Ez a szexuális aktivitás pótlék. Pszichiáterhez járok, kontrollálva vagyok, tudom, hogy nem vagyok mentálisan beteg. Csak ne felejtsd el kirakatni a 18-as karikát. Múltkor a neten láttam, ahogy egy pornószínész kiugrik a nőjével egy repülőgépből aktus közben. Valami olyan frenetikus szabadságélmény volt abban, ami elmondhatatlan. Örült a nő, a pali, közben olyan zene szólt, hogy azt gondoltam: hajrá! Hol a nőm, keressünk egy repülőt! De csak néztem, és elküldtem neki mailben, mert tudtam, hogy esélyem sincs tényleg megélni. Mondtam már, gyáva vagyok.